- Ez az esemény elmúlt.
TUFTING 360° – WOOLCANO | Megnyitó a Mária Magdolna-toronyban

A TUFTING 360° – WOOLCANO című kiállítás a kortárs textilművészet egy különleges szeletét mutatja be nemzetközi együttműködésben. Az eseménysorozat a V. Nemzetközi Alternatív Textil Symposion keretében valósul meg. Az „Egy tenyérnyi művészet” címet viselő kiállítás egy szakrális tematikájú, nemzetközi TUFTING design válogatás, amely július 31-től a Mária Magdolna-toronyban látogatható.
A kiállítás megnyitója 18:00 órakor kezdődik.
Köszöntőt mond: dr. Kiszely Noémi, szakmai vezető, ügyvezető-helyettes (Budavári Közösségi Nonprofit Kft.), valamint Paczona Márta Éva, vizuális művész, a PRO SYMPOSION elnöke
A kiállítást megnyitja: Máthé Andrea, esztéta
Zenei közreműködő: Ebony Consort, Pengő Csaba – nagybőgő,
Uher-Győrfi Bálint– szakszofon, klarinét
A tárlat különlegessége, hogy a kisméretű, mégis mély jelentésű munkákon keresztül ad betekintést a tufting technika kortárs értelmezéseibe. A résztvevő művészek közül többen már 2018-ban is együtt dolgoztak a „handtufting+” projektben, amely az anyagok közti párbeszédre és interdiszciplináris megközelítésekre épült, és az NKA támogatásával valósult meg. A mostani kiállítás ezekből a korábbi munkákból is bemutat egy válogatást, így nyújtva átfogó képet a technika fejlődéséről és sokszínűségéről.
Kiállító művészek:
BRINKUS KATALIN
GIMESI JUDIT
HORVÁTH EMESE
HORVÁTH ILDIKÓ MÁRIA
HORVÁTH JANKA
NÓGRÁDI KISS MAGDOLNA
PACZONA MÁRTA ÉVA
PATAKI TIBOR, Munkácsy-díj
RAZHEVA MARINA/RU
R. TÖRÖK MÁRIA
SEBŐK ALEXANDRA
SZŰCS BLANKA
TÓTH ADRIENN
TÓTH XENIA
VERECZKEY SZILVIA
Kurátorok: Máthé Andrea, Paczona Márta Éva
Időpont: július 31. csütörtök 18:00
Helyszín: Mária Magdolna-torony (1014 Budapest, Kapisztrán tér 6.)
Az eseményen való részvétel ingyenes.
A kiállítás augusztus 20-ig tekinthető meg.
Rendezvényünkön kép- és hangfelvétel készülhet, melyet weboldalunkon és közösségi média felületeinken is felhasználhatunk!


